Pléh Csaba és Lukács Ágnes:
 

A szabályok és a kettős disszociációs elv a nyelv agyi reprezentációjában1



A szabályok régen

A szabály köznapi nyelvi tudatosságunk egyik alapvető szervező gondolata. így érezzük, van a nyelvnek egy nyelvtani magja, melyet a szabályok körvonalaznak. A szabályok meglehetősen nagy halmazokra érvényesek, s a feltételek megléte esetén önműködően alkalmazhatóak. Vannak azonban kivételek is, a vasaló például nem így ragozódik, mint a , s egy nyelv tudásához azt is tudnunk kel, hogy mik is a kivételek. A művelt ember, mondaná nagymama, nem keveri a szezont a fazonnal, tudja, hogy kenyeret és tenyeret, de azt is tudja, hogy tányért, s nem tányeret, pincért s nem pinceret. Sőt, ez a köznapi kép azt is megengedi, hogy a kivételek mintegy sorsukat befolyásoló címkéket hordozzanak magukon, ami megadná, hogy rájuk nem lehet alkalmazni a szabályt.

Ennek a köznapi képnek kialakult a mag nyelvészeti modellje is, mely ugyanakkor a kivétel és elem kérdését egyre finomabb, kisebb halmazokra érvényes alszabályokkal egészítette ki. A magyar irodalomban például MacWhinney (1978) azt mutatta ki, hogy míg a szabályos töveknél (szék, óra) 2.5 éves korban is 89 és 79 %-os a helyes tőhasználat (széket, órát), s ez 100 %-ra nő hét éves korra, addig a kenyér, tükör, ló töveknél az értékek 12, 0, és 7 %-ról indulva érik el 7 éveseknél a 75, 60, 80 %-ot. MacWhinney (1978) ennek megfelelően az egyik legrészletesebb hierarchikus szabály elsajátítási modellt dolgozta ki, ahol a gyermek először egy ős-szabályt emelne ki: például, hogy a -T mindig a tárgyrag. Ezt követné a statisztikailag átfogó részszabály megjelenése (nyíjtsd meg a magánhangzót, ha a szó rövid magánhangzóra végződik), majd a kötőhangos szabály kialakulása s így tovább. Az elsajátítás menete a szabályok érvényességi körének felelne meg: először a több elemre érvényes szabályok stabilizálódnának. Réger Zita (1975) lovári-magyar kétnyelvű cigány gyermekek toldalékozási eredményeit értelmezte hasonló keretben, Pléh, Palotás és Lőrik (1994) pedig egy kiterjedt tesztfelvételi vizsgálatban azt mutatták ki, hogy míg az egyszerű töveket már a 4 éves gyermekek is könnyedén kezelik, a -v betoldó vagy a hangejtő töveknél a tíláltalánosítás csak 8 éves korra tűnik el.

Mindez már a huszadik század elejétől, a Stern házaspár (Stern és Stern, 1907) munkájától fogva kiegészült egy jellegzetes fejlődési gondolatmenettel a legkorábbi életkorokra nézve is, elsősorban a germán nyelvek erős (go-went) és gyenge (learn-learned) mílt idő elsajátítási mintázata alapján. E szerint a gyermeknél a gyakori (többnyire rendhagyó, és a legfontosabb cselekvési területeteket jelölő) alakok jelennek meg előbb, a gyermek eleinte a gyakoriság alapján elemeket tanul, majd áttérne a szabályalkotásra, először átfogó, majd egyre finomabb szabályokat emelne ki. A szabálykiemelés kritikus korszaka a 4-6 éves életkor, mint az 1. ábra érzékelteti Ervin-Tripp (1964) valamint Bybee és Slobin (1982) nyomán.

1. ábra: A szabályos és rendhagyó igealakok fejlődési görbéje (fiktív példa Pléh, 2000c nyomán)

A szabályok ma

Az utóbbi két évtizedben íjra megkérdőjeleződtek a szabályok. Nem egyszerűen azok részletei, nem is ontológiai státuszuk, mint Wittgenstein-nál (Nyíri, 1989), hanem egyáltalában való létezésük. Radikális asszociatív felfogások jelentek meg a nyelvről (Rumelhart és McClelland, 1986 párhuzamos megosztott feldolgozási asszociatív modellje), melyek - miközben az asszociációt ismét pozitív magyarázó fogalommá teszik, akárcsak a klasszikus ismeretelméleti hagyomány (lásd Pléh, 1992, 2000a) - eliminálják a szabály alapí értelmezést. E felfogás szerint a szabálykövetés csak látszólagos, nincsen az 1. ábrán látható stratégiaváltás, a gyermekek valójában sok egyedi példa alapján asszociálnak, s nem a szabályt követik. A szabályosság a nyelvtanírók fejében van csak meg, a viselkedésnek magának csak regularitásai lennének.

Erre a szimulációkkal is alátámasztott s nagy vitát kavaró felfogásra adott strukturalista reakcióként alakult ki Steven Pinker (1991, 1999, Pinker és Prince, 1995) kettős modellje, mely a mi kutatásainkat is irányítja. Ez a gondolatmenet a kettős, asszociatív, statisztikus és kategorikus, szabálykövető reprezentációk kettőségét John Locke óta hirdető modellek nagy hagyományába illeszkedik. Ennek a kettős törekvésnek átfogó, a fogalomszerveződés egészére érvényes modelljét képviseli Sloman (1996), kissé kritikusabb, a strukturális, felülről-lefelé működő mozzanatok jelentőségét kiemelő, s érdekes történeti bemutatását is adó értelmezését Keil, Smith, Simons és Levin (1998) adják meg.

Pinker, hasonlóan a többi kettős modellhez kétféle mentális feldolgozási módot és leképezést, vagyis mentális disszociációt hirdet, s ezt megfelelteti a klinikai és neurológiai kettős disszociációnak. A nyelvi teljesítményeket két rendszer valósítja meg: az egyik a grammatikának, és a szabály alapí szerveződésnek felel meg, idegtudományilag pedig az elülsőbb agyrészeknek (Broca terület), a másik viszont a szokásoknak és az asszociatív tárolásnak felel meg és a hátsóbb agyi területek felelősek érte (a temporális lebeny asszociatív rendszere). Ugyanakkor ez a felfogás két tekintetben is szakít a hagyományos szabály koncepcióval. Nem tételez fejlődési váltást az elemről a szabályra. A gyermekkori tíláltalánosítást így értelmezi (Pinker és Prince, 1994), hogy az elemtároló, asszociatív rendszerből kiinduló emlékezeti alapí blokkolás (erre ne alkalmazd a szabályt) még gyenge, s a tanulás valójában nem a két rendszer egymást váltását, hanem erőviszonyaik beállását eredményezné. A másik íj mozzanat - ez már a nyelvészet belső világát érintő technikai kérdés -, hogy Pinker modellje egyetlen főszabályt állít szembe a szokásrendszerrel, nem tételez fel sok kis szabályt (Pinker és Prince, 1994). Az 1. táblázat mutatja, hogy milyen sokrétű viselkedési és patológiás kettőségeknek feleltethetőek meg Pinker és követői (Clahsen, 1999, Marcus, 1998) értelmezésében ezek a feldolgozási kettősségek. A kettős felfogásnak természetesen számos belső technikai problémája van, s erősen vitáznak is vele a monolitikus asszociatív modellek. Ezek összevetését a nyelvre vonatkozóan jól bemutatja a Lima, Corrigan és Iverson (1994) szerkesztette kötet.

1. táblázat A Pinker (1991, 1999) javasolta kettős rendszer viselkedéses oldalai és idegrendszeri megfelelői


Adattípus Szabályalapí rendszer Asszociatív elemtároló rendszer
Szógyakorisági hatás a felismerésben learn függ learn, learned, learning összgyakoriságától went csak a went gyakoriságától függ, go-tól nem
Produkció learn ® learned produkciója független a gyakoriságtól  go ® went gyakoriság függő
Előfeszítés learned ® learn facilitál went ® go nincsen facilitáció 
Műszavak ragozása a szabályos és az átvett szó a főszabály szerint a kivétel és a tulajdonnév az egyedi mintázat szerint 
Idiómák szabályos változtatható: feldobták a talpukat kivételes nem változtatható: * lovakat adott alá
Afázia nehéz a szuffixálás "könnyebb": véletlenszerű
Nyelvfejlődési zavar (SLI) nehéz "könnyebb": véletlenszerű
Williams szindróma könnyebb a szabály nehezebb a kivétel 

Magyar adatok a kettős rendszerről

A magyar adatok ebben a gondolatmenetben két mozzanat révén kitüntetett érdekességűek: a változatosabb tőtípusok felvetik, hogy mennyire abszolít az elválás a szabály és elem tároláson alapuló megoldások között, másrészt mivel az item gyakoriság és a paradigma telítettsége nem felelnek meg egymásnak (az angolban a kivételek gyakori itemek), ezért a két tényező hatása külön is vizsgálható.
 
 

Fejlődés

Egyszerű képek alapján végzett ragozási feladatban mutatott teljesítmények, éppen a magyar tőosztályok gazdagsága és eltérő telítettsége miatt komplex fejlődést mutatnak, mint az a 2. ábrán látható. A vizsgálatban három produktív, szabályos (folyamatos vonalak) és három inproduktív, kivételes tőtípusba tartozó főneveket (szaggatott vonalak) használtunk.

2. ábra: A helyes teljesítmény a tőtípusok függvényében
A fejlődési kép azt sugallja, hogy nincsen egyetlen egységes elvágópont, amely elválasztaná egymástól a szabályos és a szabálytalan alakokat (ennek a felső és alsó három között kellene lennie), amint az Pinker (1991) kiinduló elképzelése alapján várható lenne. A magyar alaktan elsajátítása lépcsőzetesebb viszonyt sugall a szabály versus szokás vitában, illetve azt, hogy tétel- és típus gyakorisági hatások kölcsönhatása fontos befolyásoló lehet itt. A nem produktív rövidülő tő, a madár típus nem marad el annyira a produktív alakoktól, mint a másik két rendhagyó típus. Ennek egyszerű a magyarázata: a paradigma mint típus gyakorisága. Rövidülő tő 222 szónál van, míg hangejtő (majom-majmot) csak 104 esetben, -v tövű pedig egy tucatnyál kevesebb esetben. Olyan kép ez, mintha a gyermekek a nagy típus gyakoriságí kivételeket alszabálynak megfelelően kezelnék. Hasonló mozzanat ez, mint ami mellett Ullman. (1999) érvel: a kettős modellen belül számos egyedi esetben a kivételek működésileg átkerülnek a szabályrendszer hatálya alá, abban az értelemben, hogy nem az egyedi elemeket tároló, hanem az eljárási, procedurális rendszer hatálya alá kerül.
 
 

Előfeszítés

Előfeszítési kísérleteink (Lukács, 1999, Lukács és Pléh, 1999) szintén a puszta dichotómiánál komplexebb képet támasztanak alá. Ebben a helyzetben a személy egy szuffixumos szót hall (havat) s utána rögtön ki kell olvasnia a szótövet (). A ragozott és a tőalak összetartozásának mutatója a facilitáció a kontroll helyzethez képest. Mint a 3. ábra mutatja, általánosságban a Pinker modellnek megfelelően, az előfeszítés a rendhagyó, nem produktív példáknál gyengébb volt, mint a szabályosaknál.

3. ábra: Előfeszítési átlagok különböző tőtípusoknál (Lukács, 1999)
Ugyanakkor az ábra alsó felén látható rendhagyó alakok jó részénél is szignifikánsan jelen volt az előfeszítési hatás. Ennek az lehet az oka (Lukács, 2001), hogy fonológiailag sokkal transzparensebb alakokkal találkozunk a kivételes többesszámok esetében, mint az angol nyelvben (gondoljunk a go-went típusra); a rag - és ez a kivételeknél is ugyanaz a rag, mint a szabályosaknál - egyértelműen felismerhető és elkülöníthető (tenyerek-tenyér). Ennek jelentőségére már Pinker és Prince (1994) is rámutattak, mikor hangsílyozzák, hogy a szuffixumos forma általában a kivételes alakoknál is részben őrzi a tövet. A van-lesz vagy sok-több típus ritka, míg a ló-lovat jellegzetes. Ennek köszönhetően a kivételes alakoknál is van azonossági előfeszítés is, ami persze jóval erősebb, mint a kontroll helyzetben, a puszta fonetikai átfedésnél. Ugyanakkor a nem produktív tőosztályokon belül (az ábra alsó fele) az előfeszítési hatások a gyermeknyelvi adatoktól eltérően nem mutatnak a típus gyakoriságnak megfeleltethető fokozatokat.
 
 

Mesterséges szóalakok ragozása

Az alaktani folyamatok pszichológiai tanulmányozásának klasszikus eljárása mesterséges szóalakok használata Jean Berko (1958) nevezetes Wug-próbája óta (gyermekek mű-szavakra is képesek alkalmazni pl. az angol többes szám morfonológiai szabályait, olyanokat mondva, mint wug - wugs egy ismeretlen játéktárgyra). A mesterséges alakok alkalmazásának nagy előnye, hogy a gyakoriság s kontingens mozzanatok ellenőrzés alatt tarthatók, illetve szisztematikusan variálhatóak. Marcus, Brinkmann, Clahsen, Wiese és Pinker (1995) a németben bevezetett eljárásait és kutatási logikáját használva arra voltunk kíváncsiak (Lukács, 2001) hogy vajon a szabály-kivétel szembeállítás érvényes lesz-e az egyes tőtípusoknál akkor is, ha azok olyan kontextusokban jelennek meg, amelyek eltérő mértékű integráltságot mutatnak a magyar nyelvhez, mint a 4. ábra mutatja.

4. ábra: Három eltérő kontextus a NOSZáR műszó ragozására

5. ábra A tőtípus és a szabályhasználat összefüggése mesterséges szavaknál ( a főszabály alkalmazása)
Az 5. ábra mutatja az eredményeket 120 felnőtt személynél. A szabálytalan, kivételes, szűkebb osztályokba tartozó elemekre megjelenik a főszabály általánosítása. A GYöK kontextusban jellegzetes hatása volt a szabályosságnak: a szabálytalan töveket 64, a szabályosakat 95 %-ban a sztenderd mintának megfelelően ragozták a személyek. Vagyis a hasonlóság mint Pinker és Prince (1994) felvetik, de már évtizedekkel ezelőtt MacWhinney (1975) is hangsílyozta alapvető meghatározó. A konkrét létező formákkal való analógia (denyér-kenyér, derem-verem) analógia felfüggeszti az általános szabály használatát. Ha azonban a szóalak így kerül bemutatásra, mint ami nem része a nyelvi rendszernek (idegen szó vagy név), akkor teljes egészében az általános szabály érvényesül.

Ugyanakkor ez az általánosítás láthatóan gyakoriság függő. Elvégeztük a tíláltalánosítási kísérletet olyan szabálytalan szavakkal is (Bálint, 2001) amelyek hasonlítanak egy létező ritka szóra (nocsár), vagy éppen egy létező gyakori szóra hasonlítanak (denyér). Mint a 6. ábra mutatja, a NéV kontextusban ekkor is nagyobb a tíláltalánosítás. A GYöK kontextusban azonban a tíláltalánosítás gyakoriságfüggő: akkor jelenik meg, ha a minta szó ritka.

6. ábra: Az analógiás minta gyakorisága befolyásolja a tíláltalánosítást

A kettős rendszer idegtudományi megközelítése

Pinker és követőinek modellje, mint már utaltunk rá, egy idegtudományi és neuropatológiai disszociatív elképzeléssel is összekapcsolódik. A szabályos és szabálytalan alakok közt kettős disszociációs elv érvényesülne. A 2. táblázat foglalja össze ezeket az adatokat.
 
 

Funckionális eredmények

Pinker (1991, 1999) és követőinek elképzelése szerint követve a szabályos alakok feldolgozása analitikus lenne, míg a szabálytalanoké egészleges. Clahsen (1999) íjabb megfogalmazásában a szabályos alakok a grammatikai folyamatok általános elveinek megfelelően a procedurális rendszer szerveződéshez tartoznak mentálisan és idegrendszerileg is a szabálytalan alakok viszont a mentális szótár és a deklaratív memória közti bensőséges kapcsolatot mutatnák a nyelvi teljesítményben.

Clahsen (1999) kiváltott potenciál eredményei szabályos és szabálytalan alakok sértésekor, a megszokotthoz képest furcsa alak észlelésekor kapott mintázatok elemzésén alapulnak. A szabálytalan alak sértésekor, vagyis a tílszabályozáskor (hót) eltérési negativitás figyelhető meg az elülső agyrészek felett, míg a szabály elhagyást (almat) így értelmezzük, mint íj, meglepő szót, ami nagy N400-as aktivitást eredményez. A szabályok idegrendszeri leképezésére nézve azonban Jaeger, Lockwood, Kemerer, Van Valin, Murphy, és Khalak (1996) PET vizsgálatai a legtanulságosabbak. Szabályos és szabálytalan míltidejű alakokkal, valamint műszavakkal vizsgálták angol anyanyelvű egészséges személyeknél a mílt idejű alakok képzését. Azt találták, hogy a Broca terület mindig aktív, akár a go-went, akár a learn-learned képzésről van szó. Vannak azonban területek, amelyek szabálytalan alakoknál aktívak csak. Ilyenek a medioemporális és az orbito-frontális területek. Az eredmény a kettős rendszert támasztja alá. Szabálytalan alakoknál emlékezeti előhívásra van szükség (ez lenne a temporális területek fokozott aktivitásának értelmezése) és ezzel együtt a szabályos képzés legátlására, amit a frontális aktivitás mutatna, míg szabályos alakoknál pusztán a nyelvtanért felelős Broca terület lenne aktív. A dolgozat, akárcsak Clahsen (1999) eredményei, számos vitát eredményezett. Seidenberg és Hoeefner (1996) felvetik például azt, hogy lehet, hogy egyszerűen az a különbségek oka, hogy szabálytalan alakoknál "nagyobb mennyiségű" aktivitásra van szükség. Vagyis a Broca terület és a lexikai emlékezetért felelősnek tartott területek együttes aktivációja talán aspecifikus gazdagabb hálózati aktivációt tükröz, s nem sajátosan a szabállyal szembeállított nagyobb lexikai aktiválást. Az orbito-frontális területek aktiválódása szabálytalan alakoknál, amit Jaeger és munkatársai a szabályos ragozás gátlásának jeleként értelmeznek, valójában egy egységes konnekcionista hálózat mellett szóló érvként is interpretálható. Hiszen a gátlás szabálytalan alakoknál arra is mutathat, hogy egy olyan alaknál mint , le kell gátolnunk a hó-hót "szabályos képzésű" alakot, hogy eljussunk a havat alakhoz.

Pulvermüller (1999) egyenesen azt hirdeti, hogy szabályos alakoknál a ragozott szó feldolgozásáért periszilviánus területek felelősek, míg a szabálytalanokért egy jóval megosztottabb hálózat felelős, éppen azért, mert csak szemantikai viszonyok révén kapcsolódik egyméhoz például a go és a went.
 
 

Idegrendszeri sérülések és a disszociációk

Afáziák és emlékezeti zavarok

Elülső sérült afáziásoknak jellegzetes nehézségeik vannak szabályos alakok létrehozásával, nem mutatnak azonban különösebb nehézségeket szabálytalan alakoknál, mert a feltevés szerint ezeket egyszerűen emlékezetükben tárolnák. Marslen-Wilson és Tyler (1997) agrammatikus afáziásoknál mutatta ki, hogy náluk az előfeszítési hatás szabályos alakoknál (jumped-jump) nincs jelen, míg szabálytalanoknál megvan. A kivételes alakokat (found-find) ép lexikai (hátsó) rendszerükkel tárolják. Hagiwara, Sugioka, Ito és Kawamura (1999) japán nyelven szóképzésben is kimutatták ezt az aszimmetriát. Egyetemistáknál igazolták, hogy a magyar -ság/-ség (melegség, kedvesség) szerű két szuffixum valóban eltér produltivitásában: a -sa produktív, a másik -mi lexikai jellegű és nem produktív íj melléknév ® főnév képzéseknél. Broca afázisásoknak ennek megfelelően problémáik voltak az íj képzésekkel, a hátsó sérüléssel kapcsolódó afáziáknál viszont az asszociatív folyamat, a tárolt szó előhívása mutatott nehézségeket.

Ez a disszociáció kiterjed a deklaratív, explicit és a készség alapí emlékezeti rendszerek sérülésére is. Ullmann, Ciorkin, Copolla, Hickok, Growdon, Koroshetz és Pinker (1999) kimutatták, a szabályos alakok képzése motoros afáziások mellett Parkinson kóros betegeknél is sérült, míg a szabálytalanoké Alzheimer-kórosoknál és hátsó, szókeresési zavarokat mutató afáziásoknál is. Ez szerintük alátámasztja, hogy a valódi disszociáció itt a deklaratív memória (ennek része a mentális szótár is) és procedurális rendszer között van, s a nyelvtani szabályok az utóbbinak a részei.

2. táblázat A Pinker és Clahsen javasolta kettős szisztéma idegrendszeri megfelelői
Adattípus Szabályalapí rendszer Asszociatív elemtároló rendszer Szerzők
Kiváltott potenciál Broca terület aktivitása eltérési negativitások Clahsen, 1999
PET vizsgálatok Broca terület Temporális, orbito-fontális Jaeger et al. 1996
PET vizsgálatok periszilviánus aktivitás egész kéregre kiterjed Pulvermüller, 1999
Afázia Broca: nehéz a szuffixálás "könnyebb": véletlenszerű  Marslen-Wilson és Tyler, 1997, Ulman et al., 1999, Hagiwara et al. 1999
Wernicke: könnyebb  nehéz
Broca nehéz, hátsó sérült: könnyebb  hátsó sérült: nehezebb a kivétel
Emlékezeti zavar Parkinson kóros: szabály a nehéz  Parkinson kóros könnyebb Ulman et al., 1999
Alzheimer kóros: könnyebb Alzheimer kóros: nehezebb
Nyelvfejlődési zavar (SLI) Nehéz "könnyebb": véletlenszerű Gopnik és Crago, (1991)
Williams szindróma könnyebb a szabály, könnyebb a mondattan és az alaktan  Nehézségek szókincsban, nehezebb a kivétel  Pinker, 1991, Clahsen és Almazan, 1998, Karmiloff-Smith et al. 1997

Nyelvfejlődési zavarok

Pinker (1991, Pinker és Prince, 1994) elképzelése fejlődési disszociációkat is hangsílyoz. E szerint a specifikus nyelvfejlődési zavarban szenvedő (SLI) gyermekeknél a szabályok kibontakoztatása sérül, ezért ők a szabályos alakokat is pusztán asszociatív tanulás révén tudnák megtanulni. Ugyanakkora esélyük van arra, hogy jól mondják azt, hogy went, mint azt, hogy learned. Ennek jellegzetes tílkompenzációs eljárások felelnek meg, a nehézségeket okozó alakok kerülése, illetve a lexikonra támaszkodás grammatikailag nehéz helyzetekben.

Williams-szindrómás gyermekeknél többféle disszociációt javasoltak, Ezek a szembeállítások tekinthetőek így is (felvetőik eredeti szándékán tíllépve), mint amelyek egymást kiegészítő jellegűek, mintegy hierarchiát alkotnak.

Nyelvi elmaradás
 ¯
Williams szindrómás  
 
Lexikon
 ¯
Nyelvtan  
 
Kivételek
 ¯
Szabályok
A minket érdeklő szabály kérdés tekintetében ez azt jelenti, hogy a hátsó kérgi részek fejlődési zavarának megfelelően az asszociatív emlékezeti rendszer sérülne. Náluk nem lenne gond a szabályos alakok elsajátítása, s megjelenne a tíláltalánosítás a szabályos alakok képzési elveiből kiindulva a szabálytalanokra is.

Karmiloff-Smith és munkatársai (1996) viszont egyenesen azt hirdetik, hogy Willams szindrómások alapvetően sérültek nyelvi folyamataikban is: valójában nyelvi teljesítményeik csak másodlagos, lassí (metareprezentációs) helyzetekben bizonyulnak érintetlennek, gyors, menet közbeni mércék szerint reprezentációik inkább a második nyelv elsajátítására jellemzőek. Bellugi és mtsai (1996, Rossen et al, 1996) összefoglalója szintén ebbe az irányba mutat: Williams szindrómásoknál grammatikai kifejezésekre kisebb a bal féltekei specificitás, mint átlag személyeknél, ami talán arra utal, hogy náluk nagyobb a jobb félteke szerepe a nyelv leképezésében, ugyanakkor szemantikai sértések felismerésére a Williams szindrómásoknál nagyobb kései, N400 negativitás jelenik meg a bal temporális lebeny felett.
 
 

Adatok magyar klinikai populációkon

Magyar Williams szindrómás kutatásainkban 15 5;9 és 19;6 év közötti személynél egyebek mellett alaktani hibázásokat is vizsgáltunk (Lukács, Racsmány és Pléh (in press). A 32 kép alapján történő ragozási feladatban a szabályosságot és a gyakoriságot egyaránt variáltuk. Szerepeltek gyakori és szabályos formák (kutya ® kutyát) mellett ritka és szabályos alakok (teve ® tevét), valamint gyakori és kivételes (majom ® majmot) formák mellett ritka kivételesek is (bagoly ® baglyot).

A 7. ábra szerint az irodalmi elvárásoknak megfelelően jóval több a hibázás a kivételes, ritka tőtípusoknál a magyar Williams szindrómás csoportban is. A hibázás azonban, akárcsak az analógiateremtés a műszavakkal, gyakoriságfüggő: olyan ritka típusoknál (kivétel), jelenik meg leginkább, amelyek ritka példányok is (pl. bagoly).

A 8. ábra azt mutatja, hogy az egyes kivételes altípusokon belül nem volt egyenletes a megoszlás. Valójában csak az alacsony telítettségű paradigmáknál, a -v tövűeknél és a hangejtőknél van hatása a gyakoriságnak. Vagyis a Williams szindrómás személyek érzékenyek a gyakoriságra: tíláltalánosítás akkor jelenik meg náluk, ha semmi statisztikai támpontjuk nincsen, ha az alacsony típus gyakoriság együtt jár az alacsony item gyakorisággal.

7. ábra: Hibázások előfordulása a szabályos és kivételes tőtípusok esetén Williams szindrómásoknál

8. ábra Gyakorisági hatások a kivételes töveknél
Az életkor mintegy kiegyenlíti ezt a gyakorisági hatást. Mint a 9. ábra mutatja, az idősebb (10 év feletti) gyermekeknél a nyelvi tapasztalat a tíláltalánosítás megszűnik.
9. ábra A -v tövűeknél a tíláltalánosítás a gyakoriság és az életkor függvénye
Ez a mozzanat érdekes módon mutat rá arra, hogy azokban az esetekben, amikor a szabály tíláltalánosításra kerül a hátsó agyrészek s a lexikai rendszer hiányosságai miatt, ez nem jelent teljes érzéketlenséget a gyakoriságra. így tűnik, a Williams szindrómás gyermeknél is végbemegy elemek átemelése az elem tároló rendszerbe, ehhez azonban több tapasztalatra van szüksége.

Ezt mutatja egy további megfigyelésünk. Az alaktani hibázások száma, mint a 10. ábra mutatja, ezen a népességen belül összefügg a felidézett számokkal mért emlékezeti terjedelemmel. Az emlékezet befolyásolja azt, hogy menyire képes a gyermek átemelni az elem tároló rendszerbe (kivétellé tenni) az egyes szavakat.

Vagyis a disszociált rendszer két eleme között világos kölcsönhatás van, s a szigorínak tűnő disszociáció (jó nyelvtan rossz szókincs, jó készség rossz emlékezet) olyan keretben jön létre, ahol a gyakorisági, asszociatív hálózati hatások érvényesüléséhez több bemenetre van szükség. Van tehát kettős rendszer, de ezek szembenállása mégsem olyan áthidalhatatlan. Együtt oldják meg ugyanis azt a feladatot, hogy a nyelvre vonatkozóan egyedi és átfogó információkat is tároljanak.

10. ábra Emlékezeti terjedelem és az alaktani hibázások

Mi köze mindennek a tudatosság kérdéséhez?

Procedurális és deklaratív tudás kettősségének feltételezése a nyelvben elvezet a tudni mit és tudni hogyan jellegű tudások régi filozófiai megkülönböztetéshez. A mai emlékezetkutatásban számos olyan javaslat van, melyek szerint tudni mit jellegű tudásunk inkább az elülső agyi területekhez kapcsolódna, míg a tudni hogyan jellegű tudásunk inkább a hátsó, temporális és fali lebenyi területekhez. Lehet, hogy a kettős disszociációs elméletekben talált eltérések grammatikai, szabály alapí és lexikai folyamatok között valójában a tudni mit jellegű és a tudni hogyan jellegű tudások eltérésének feleltethetők meg. Az ügyes ember eljárásokat ismer, a művelt meg tényeket, hangzik nagymama klasszikus szembeállítása. Az ötvenes évekre Ryle (1999) és Polányi (1992, 1994) adtak filozófiai vértezetet ennek a szembeállításnak. Náluk ez mint tudni mit és hogyan, illetve mint az explicit és a hallgatólagos tudás kettőssége jelenik meg. Ezek paradoxona, hogy a tudatos hozzáférés általában csak az explicit, tudni mit jellegű tudásokhoz lehetséges, a kivételek, s nem a szabályok világához. A 3. táblázat megmutatja, hogyan is lehet párhuzamot találni Ryle és a mai kettős modellek között.

3. táblázat Ryle tudás fogalmai mai szemmel
TUDNI MIT TUDNI HOGYAN
deklaratív tudás készségszerű tudás
explicit implicit
egyedi és kategorikus  eljárások függvényszerűen
tudatos nem tudatos
nyelvi és idegtudományi megfeleltetéseik
lexikon szintaxis
egyedi sémaszerű
temporális lebeny  motoros kéreg, magvak 
Mindez azt jelenti, hogy a nyelvpatológia sajátos kis technikai kérdései érintkeznek a tudásfajták filozófiai és idegtudományi érdekességű központi kérdéseivel. A nyelvvel kapcsolatban mindezek a dilemmák így jelennek meg, hogy ami a legsajátosabban emberinek tűnik számos vonatkozásban, a halmazfüggő készségszerű szabályhasználat, ugyanakkor az áll messzebb a tudatosságtól míg a kivételes egyedi információk általában könnyebben tudatosíthatóak, s éppen a rájuk vonatkozó gátlás alapí kontroll (Ne használd rá a főszabályt!) révén tudatosabbak is. általában igaz az, még a mentalisztikus nyelvészet zászlóbontója, Chomsky szerint is, hogy "Tökéletes tudásunk az általunk beszélt nyelvről nem biztosít számunkra hozzáférést ezekhez az elvekhez; nem is remélhetjük, hogy introspekció vagy reflexió segítségével mintegy meghatározhatjuk őket" (Chomsky, 1980, 231. lap). Vagy egy pszichológiaibb megfogalmazásban: "A fokális tudat csak az eredményt ismeri, a maga által végzett bonyolult 'számítások' nem hozzáférhetőek számára" (Pléh, 1997, 56. o.)
 
 
A szerzőről / az előadás előzetes összefoglalása



Hivatkozások



Jegyzetek

  1. Itt ismertetett kutatásainkat a T 029514 valamint a T 034814 (témavezető Pléh Csaba) számon nyilvántartott OTKA pályázat valamint a 4-27569 sz. McDonnell Foundation Grant (témavezetők Thomas Papathomas és Kovács Ilona, Rutgers Egyetem) támogatta. Az ismertetett Williams Szindrómás vizsgálatokat Pogány Gábor és Scheiber Dóra, valamint a SOTE II. Gyermekklinikája közvetítésével a Magyar Williams Szindróma Társaság tette lehetővé.